Ismét azt érzem, mint pár napja. Fásult vagyok, bár lehet, hogy ez csak a fáradságnak tudható be. Elég havas hetem volt, innen visszanézve, és örülök, hogy túl vagyok rajta. Hajnali hat körül értem haza Algyőről, ugyanis Helgáéknál voltunk az osztállyal ilyen kertiparti-féleségen. :) A háromnegyed négyes busszal mentem volna, csak kimentünk Anyuval cseresznyét szedni, és fél négykor mentem be, megnézni, mennyi az idő. Tehát arról a buszról lekéstem, maradt a háromnegyed hatos, amivel másik osztálytársam is ment volna... Mint kiderült, nem azzal jött, helyette mások, s még szerencsém is volt, ugyanis nem találtam volna oda nélkülük. (Kincskeresős játék volt, térkép és egy kis versike segített a buszmegállótól a megfelelő házig eljutni, azonban nekem egyik sem volt, nyomtató híján, illetve nem is tudtam, hogy valahonnan le lehet tölteni.)
A hangulat jó volt, 11 körül kezdett el fokozódni, mikor a legtöbben haza indultak. Sajnálhatják, mert így rengeteg dologból kimaradtak... khm. :D
Az első, öt órai busszal jöttünk haza, majd 'A' anyukája elhozott kocsival a házig, így viszonylag gyorsan haza értem. Ugye, mondanom sem kell, hogy Liliék itt voltak? Összességében aludtam ma kb. négy órát, azokkal egész jól bírtam a napot, lehet, hogy ennyi alvás nélkül is bírtam volna. Csak akkor kómásabb lennék, esetleg.

Most úgy tűnik, hogy a jövőhét nyugisabb lesz, talán lesz időm írni is, mivel mindkét blogomra ígértem más szemszögös részt, csak épp nem tudom, hogy fogom őket megírni...

Búcsúzóul egy részlet Alyosha dalából: "The message is so true, The end is really near"

PS.: azt hiszem, tudom, mi a bajom. Olyan információhoz jutottam, amivel nem tudok mit kezdeni, ami hülyeség, mert miért izgat ez engem?