Most megosztom veletek, milyen tortát szeretnék a szülinapomra. Valószínűleg nem fogom megkapni, ezt már anyu is közölte velem, de álmodozni azért szabad... ^^

Ha hiszitek, ha nem ez bizony torta: (katt rá nagyobb képért)

Itt pedig nézegethettek még hasonlókat. :D xoxo

Pandora varázsa


Mesélek nektek egy filmről. Egy filmről, melyben a világot a fantázia rajzolta meg, egy filmről, mely, ha hagyod, teljesen bekebelez, hogy utána szinte fáj visszatérni a valóságba.

A legújabb mozis szuperprodikcióról van szó, melynek címe nem más, mint Avatar. Bizonyára láttatok már róla előzetest, talán valaki már magát a filmet is látta már. A leírását a linkelt oldalon megtaláljátok, bár nem igazán értek vele egyet.

A filmélményre egyszerűen nem találok szavakat. Az elején úgy ültem le megnézni, hogy jó kritikát hallottam róla, na, hát akkor lássuk, tényleg olyan jó-e? A válasz egyszerű: IGEN!

Pár perce már itt ülök a billenyűzet felett, hogy mit is írhatnék a filmről anélkül, hogy ne lenne spoiler, de a mondanivalóm félúton elveszik. De kezdem az elején. A cím találó. A bolygó neve, nos kissé meglepő, hiszen az ember, ha nem tudja, hogy mire számítson, akaratlanul is mitológiára számít. Pandora, a görög mitológiában az első asszony, aki a világra szabadított minden rosszat, betegséget, bizonyos ládikója segítségével, melyben csak a remény maradt. Ismerős?

Nos, itt szó sincs mitológiáról. Én mondjuk, személy szerint szívesen tudtam volna meg valamicskével több "háttértörténetet". Melyik évben járunk, mióta van ilyen szinten az űrkutatás, stb., stb., erre majd hogy nem belevágunk a közepébe. De ez elhanyagolható.

A kék lények kifejezetten jól vannak megalkotva. A bolygó, Pandora csodaszép. A Lebegő Hegység, a növények, minden... Lenyűgöző.

A történet, ahogy haladunk előre, és kissé az őslakókat is, meg az "Ég Népét" is megismerjük, valamennyire kiszámíthatóvá vált. Adottak a hódítani vágyó, beképzelt emberek, egy Új Világ (tiszta Amerika-feeling ez így), no meg az őslakosok, akiket le kell mészárolni és rabságba taszítani, ha nem hajlandóak velünk együtt "fejlődni". Jake-kel együtt mit is megismerkedünk a Na'Vik világával és szemléletével, s, mint említettem, kiszámítható is a film. Feltűnik a színen az őslakos nő is. Tehát, mire várunk: a főszereplő avatarista beleszeret az "indián" lányba (vagy épp a "főnökébe", még azt is el tudtam volna képzelni), aztán a végére jön a csapás, a háború elkerülhetetlen, a férfinek választania kell szerelme és a saját népe között. A néző már türelmetlen, hogy vajon mi lesz a végkimenetel, kik lesznek a győztesek, persze ott motoszkál a fejében az eddig is jól bevált Happy End. Hiszen mit ér anélkül egy valamira való film?

És valóban. Jake és Neytiri egymásba szeretnek, jön az olyannyira elkerülni vágyott összecsapás, mi meg izgulunk. Vajon győzni fog a jó? Nem árulom el. Legalábbis egyelőre nem. :D

Magával ragadott, mikor a repülést mutatták be, s bennem is felébredt a vágy: én is akarok egy ilyen lényt, én is úgy akarok szállni, mint Jake. Ohh, szép álom!

A film, a maga majd' két és fél órájával a vége felé már kissé nyújtott, vontatott, már nem a képi hatások érdekelnek, melyből ez idő alatt bőven kijutott, hanem, hogy haladjunk már! Nem unalmas, egyszerűen csak hosszú.

A csata. Bevallom, mikor készülés közben számadatokat is mondtak, nem mertem volna az őslakosok győzelmére fogadni. Hiszen milyen kevesen vannak, és fegyvereik mit sem érnek az emberek felszereltségével szemben. Aztán jön a fordulat. Naná, várható volt! És a háborúnak vége, még egy kis utószó, aztán a teljes megnyugvás előtt megjelenik a szép, nagy felirat, mely a mű elején is látható volt. Vége. Puff.

Összeségében tetszett, 10-ből kilencet megér, én a tízet is megadnám neki, osztályozni nem igazán tudok/szeretek. De megvan benne minden, ami kell: drága, számítógépes szuperprodukció, a mai filmművészet mondhatni alaptörvénye; izgalom, romantika és kellő humor.

Remélem, sikerült a poén lelövésne nélkül felcsigázni az érdeklődéseteket, és az első adandó alkalommal megnézitek a filmet! Ez esetben kukoricát elő, és jó szórakozást hozzá!

Kis kedvcsináló hozzá, sajnos beágyazni nem lehetett: szinkronos előzetes

"A végzet az égről figyel"


Szintén egy filmről szeretnék írni nektek, mely a mese kategóriába is sorolható.

A tizenhárom éves Maria (Dakota Blue Richards) édeapja halála után nevelőnőjével költözik nagybátyja vidéki kastélyába, hátrahagyva fényűző életét, és adósságát, melyet örökségül kapott egy könyv mellé. Egy furcsa kastély, és tiltott erdő, és a meséskönyv, melyben a nevek egyeznek a valósággal... Ez vár Mariara Holdföldén. No meg a mese rejtélye, mely igaznak bizonyul, s a feladat, hogy megoldja azt, és ezzel megmentse otthonát.

A magyar-angol-francia remekmű elvarázsol, ha hagyod. A színészek alakítása jó, a történet szintúgy. Nem mellesleg pedig J. K. Rowling kedvenc gyerekkori meséje. :) Azt hiszem, az enyém is már...

Ezt az érzés képtelenség szavakba foglalni. De a legrosszabb, hogy megfogadtam, hogy soha többet nem lelkesedek, főleg nem valami/valaki ennyire elérhetetlen után, s most mégis.... Csak rá kell néznem, én vágyakozom, reménykedem.... :( Annyira naív és ostoba vagyok! Miért nem tudok leszállni végre a földre, és két lábbal meg is állni?

Szerdán, tesi után meglepést ért! :D A főépületbe beérve már láttuk az aulában a nagy tömeget, illetve az is hallatszott, hogy mikrofon is van. Aztán közelebb érve már az is, hogy zene szól... Meg is lepődtünk, milyen bulit rendeztek itt? :P
Mint kiderült, karaoket rendeztek, és ez egész nap ment, szünetekben, amit azért jól kitoltak a diákok, ugyanis jóval hamarabb elkezdték az éneklést, illetve később is fejezték be.
Ma is megrendezésre került, aminek mindenki nagyon örült, de sajnos nem valószínű, hogy az igazgatóság engedélyez több ilyen alkalmat, esetleg nagyon ritkán, épp az előbb említett okok miatt. :( Pedig nagyon jó lenne, mindenki nagyon élvezte, és a tanárok is megjegyezték, hogy kevesebben mennek ki cigizni, inkább benn vannak. Szóval ez egy pozitívuma.
Remélem, legközelebb már pozitív hírekkel tudok ezzel kapcsolatban szolgálni, például kéthetente engednek egy ilyen napot.

Egyébként igen, én is énekeltem, osztálytársaimmal, a Bonbontól a Valami Amerikát, illetve egy másik számot, aminek már a címét se tudom. XD

xoxo

Jó, jó, persze, tudom... :D Igen, Én is szeretem a Forma 1-et. (vagy csak szerettem?) Először lássuk az előzményeket: kiskoromban Apuval ültünk le fotelba a tévé elé, előtte egy sós kenyér szelet, előttem a levegő (azaz nem ettem semmit). És akkor hajrá, nézzünk Forma 1-et. Természetesen Michael Schumachernek szurkoltunk. :P Még mindig azt mondom, hogy Ő az Ász. :D (ezt egy év után most is így gondolom, és nagyon örülök, hogy visszatért, jót tesz a sportnak)

Aztán ez laposodott, teltek múltak az évek, Én leszoktam erről a sportról. Középsuli első vagy második évében kezdtem megint nézni. Fél osztály F1 rajongó, naná, hogy Én is újra rászokom. Néztem is mindig, hajrá Hamilton (lehet megkövezni, amiért neki "szurkoltam").

A mostani verseny tetszik nagyon, megkevert mezőny, végre a "kisebb" csapatok is nyerhetnek. Bár a Brawn viszi a pálmát, élen vannak, a többiek megint nem igazán hagynak esélyt. De azért hajrá Button!!! Jó pasi, és jól vezet. Na meg hajrá Vettel!!! Szintén az előző mondat mondható el róla. Most Ők kettőjük a kedvenceim, nekik szurkolok. Oké, ez volt eddig.

Most mi van? Jelzem, vasárnap van, Forma 1 nap (Brit nagydíj), amiről én teljesen lemaradtam (na jó, mégsem, Vettel befutóját láttam, meg a díj átadást - úgy ahogy - , de tényleg csak ennyit). Ennek egyik oka, hogy itt volt Lili, a másik, hogy annyira már megint nem érdekel. Az előző futam, pedig? Nahh, hát... annak láttam az indulását, aztán utána szépen bealukáltam, néha-néha felriadtam, majd a végét is elaludtam, pedig akkorra ébren voltam, "na azt mégnézem!". Aha, az interjúk alatt ébredtem fel... Lehet szidni, megkövezni.

Múló varázs? Vagy egyszerűen nem tudtam magam ébren tartani? Pillanatnyi érdektelenség? Nem tudom, az biztos, hogy már nem hoz annyira lázba, mint mondjuk egy hónapja. A következő futamon kiderül. ;-)

(u.u.i.: tudom, sok lett a hivatkozás, target_blank-kal, de nem kell órákig nyitva hagyni egy-egy képet, erről nem fogok leszokni, akármennyire zavar némelyeket, Én így szeretem. Sorry érte. :) )

Ez a tavalyi mezőnyről szól, mivel egy kezdő posztom, 2009 júniusából. Ha elolvastad, most bizonyára kétszínűnek, miegymásnak gondolsz, amiért váltogatom a "kedvenceket", de én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenkit szeretnék dobogón látni, és nincs egyetlen kedvencem, hanem mindenkiért izgulok. :)

Hát ez is eljött. :D

Szóval lement az idei első Forma1-es futam, ahol a Ferrari dupla győzelmet arathatott, illetve Hamilton lépett a dobogó harmadik fokára. :) Alonsotól gyönyörű teljesítmény volt, és igazán édes tud lenni. :D Valamint remekül áll neki a piros! :D
Sebit sajnálom egy kicsit, hiszen, ha nincs az autó hibája, ő állhatott volna a legfelső fokra, de azért így is nagyon ügyesen tartotta a negyedik helyet.
Meglepetés tulajdonképpen Button volt, hisz egy VB címvédőtől nem ezt várnánk. :( Remélem, azért legközelebb már ő is jobb helyen végez!
És hát Schumacher... :D Mióta szeretem a száguldó cirkuszt, Ő a király, és az is marad! :D (L) Remek teljesítmény még így három év kihagyás után is! :D Imádom! Alig várom a következő versenyhétvégét. :D

Idetartozóan: új szavazást rakok ki! :)

Aki még nem tudna róla... Az Eötvös József iskola diákbálját bombariadó miatt kellett félbeszakítani. Nem, nem kamu. :D Körülbelül a hét órás nyitótánc közepén érkezett a telefonhívás, és tánc után pedig kiürítették a Sast, először az utcára, aztán pedig átvezényeltek minket a Városházára, és ott folytatódott a buli. :D

A bomba természetesen kamu volt, így röpke egy-másfél óra után vissza is mehettünk, és folytatódott tovább. De ne siessünk ennyire előre. :D

Délelőtt megjártam a fodrászt, és ki is sminkeltek, fél egyre kellett a Fekete Sasban gyülekezni, öltözni. Körülbelül háromszor próbáltuk még el a táncokat, virágátadás, stb., négykor került sor a főpróbára. A táncok:

* A táncok királynője (Angol keringő - ebben táncoltam én)
* A mesék birodalmában
* Kötelező táncok
* Meglepetés tánc

A főpróba után fotózkodtunk, ez-az, a szokásos. :) Hétkor megnyitó, virágátadás, illetve nyitótánc, még a buli is elkezdődőtt, aztán egyszercsak rendőrök jelentek meg. Valami kis semmiségre gondoltam, szondáztatás, jegyellenőrzés, de azt nem fújnák fel ennyire. Anyuval még poénkodtunk is, hogy értem jöttek, de ilyen gyönyörű ruhában nem ismernek fel. :D Elkezdték a kiürítést, tudjátok, nyugodtan, pánikot mellőzve. Valahogy nem is pánikoltam. :D Annyira hülye helyzet volt, meg egyszerűen hihetetlen, hogy pont Vásárhelyen, pont a mi bálunkon tényleg legyen egy bomba? De szerintem mindenki, vagy majdnem mindenki biztos volt, hogy csak valaki hülye betelefonált ijesztgetés gyanánt. Mondhatom, marha jó vicc.... (hosszú sípszó). A Díszterem szép, poénkodtunk, élveztük, a hangulat is szinte megmaradt, meg fokozódott is. :P Fényképezkedtünk, ez az. :D

Mint már említettem, kb. másfél óra múlva visszatérhettünk a Sasba. Ott, akinek volt, belenéztek a táskájába, aztán tulajdonképp ennyi. Megkaptuk a vacsit, egész finom volt, bár alig ettem pár falatot... Addig éheztettek, míg már nem kellett a kaja. Inkább hányingerem volt tőle. :D Meg a kedvem is elment valamiért, inkább mentem volna haza aludni. Ja, a desszert Tiramisu szelet volt. Finom, csak az se kellett. Még fényképezkedtünk barátnőmékkel, tesómékkal, anyuval, táncoltunk, és lassan a hangulatom is visszatért, úgyhogy a tizenegyórási, éjfélre elcsúsztatott táncot már én is jókedvvel roptam. :D A fiúk csokornyakkendőjét a lányok vették fel, sokkal szabadabbak voltunk, meg hát az a vonatozás a végén... :D

Nos, ennyi az én bálam. :) Fodrásznőmnek köszönöm a kontyomat és a sminkemet. :) (L)

Még ennyit a végére: Cikk

Az előző blogomon utoljára megjelent poszt.

Szóval az van, hogy továbbképzés miatt nincs ma suli. Úgyhogy ülök itt a gép előtt... és, ha nem is igyekszem hasznosan tölteni az időmet, de töltöm. :D Meg gondoltam, akkor már felnézek ide, mert nem tudom, mikor lesz legközelebb olyan esemény, vagy bármi, ami miatt jövök, és írok. Mondjuk írni írok én, csak nem éppen naplót. :D Meg mondjuk a gépemtől is függ majd, hogy mit talál ki következőleg, és hogy milyen hamar tudjuk megcsinálni. Arra gondolni sem tudok, hogy mi lesz, ha nem... :S Előre félek... Nem mondom magam függőnek, mert van olyan, hogy csak ülök, és nem tudok mit csinálni, de azért szükségem van rá... "Publikálok" (aha...), levelek, meg a tételeket szedem le. Meg olvasok. Már az msn-t sem úgy használom, mint régen, vagy hogy fel se megyek, mert "minek?". Most is itt hagynám, és néznék inkább filmet, de az meg nincs. Vagyis van, de mindet láttam legalább kétszer, és úgy olyan izé... :S

Most jönne a részetekről az, hogy akkor miért nem megyek ki, jó idő van (gondolom, legalábbis szépen süt a nap). De egyedül? Úgy nem az igazi. Lusta vok, valahogy le kellene majd gyűrni ezt a téli depresssziós hangulatot, ha már jön a tavasz. :D

A tanulásról ne is beszéljünk! Néha tényleg elgondolkodom, hogy mi miért van. Most olvastam egy ilyen cikket, aminek az írónője az eleve-elrendelésről filózik. Tényleg meg van írva valahol, hogy mit csináljuk, mikor hol legyünk? Hajlamos vagyok hinni benne, hogy igen, meg van, kivel, mikor, hogyan találkozunk, ismerkedünk meg, hogyan viselkedünk a szeretteinkkel, hogy oka van, ha valami sikerül, vagy épp nem, és hogy néha fáj... :( Elvégre, ha hiszek a misztikumban, meg ezekben a dolgokban, lennie kell valaminek, vagy Valaki(k)nek, ami-aki(k) irányítják az életünket, esetleg csak a kezdőlöketet adják meg? Elindítanak egy úton, a mérföldkövek megvannak, de egyébként a magunk urai vagyunk? Vagy minden ilyen természetfeletti, csak az emberi agy kitalációja, egyfajta kapaszkodó, hogy a nehéz pillanatokban ne adjuk fel olyan könnyen, hogy mondhassuk, "igen, ennek így kellett lennie, csak egy akadály, amit le kell küzdenünk"? És néha, ha elkap az agyrém, mint például most is, tudok hinni ezekben, tudok hinni Istenben, vagy Valamiben/Valakiben, aki valahol egy eldugott helyen, ahova mi kis porszemek sosem juthatunk be, Na, ott az a valaki, vagy valami erő röhög rajtunk, most épp rajtam, amiért ilyeneken töröm a buksim. A lélekvándorlásról már nem is akarok szót ejteni, úgyis ugyanaoda lyukadnék ki. Mindig egy helyre lyukadok ki.

Ennek a cikknek, vagy nem tudom, minek nevezzem, nem adtam címet. Ez az első ilyen esetem, általában mindig megvan, hogy miről írok. Most viszont csak elkezdtem, és fogalmam sem volt, hova érek a végén. Írhattam volna a filmekről, apropó, valaki tud valami jó filmet? Vagy az állatokról. Mikor Keleten, vagy már nem is emlékszem hol, azért kínoznak egy szerencsétlen kígyót, és veszik ki a méregfogát, hogy aztán még sokáig kínlódjon és gyötrődjön, hogy az emberek élvezzék nézni, hogy játszik egy csecsemő azzal a szerencsétlen állattal, mert úgyse tudja bántani, és milyen jó szórakozás! Roppant jó szórakozás, biztos... Én is élvezném, ha... inkább nem írom le, mert valaki feljelent közveszélyesség, vagy mittomén mi miatt... Pedig elhihetitek, hogy megérdemelné az ilyen, csökött agyú, embernek nem nevezhető izé... Nem vagyok nagy állatvédő, se Green Peaces, undorodom a pókoktól, férgektől és egyéb kis lényektől, a kígyókat is elkerülném, ha lennének a közelemben, de ezt egyetlen élőlény sem érdemli meg! Mikor jutnak oda az emberek, hogy észbekapnak, és leállnak a saját maguk, illetve a természet és a Föld rombolásával? Akkor már késő lesz, mikor azon kapjuk magunkat, hogy "hoppá, egy hét, és mindannyian elpusztulunk, mert a természet megunta ezt a bánásmódot, és visszavág, menekülni meg nem tudunk, mert a technika nem áll annyira jól". Áhh... *kiábrándult*

Lépek innen, mielőtt belekezdek megint valaminek a boncolgatásába. Gratulálok, ha idáig eljutottál, és közben nem untad magad halálra! :) Majd jelentkezek...

Nem szeretnék regényeket írni - legalábbis nem ezen a blogon :) -, ez erre járók közül néhányan már talán ismernek, aminek csak örülni tudok, a többség azonban - szerintem - a másik tábort gyarapítja.
Egy szétszórt, fellegekben járó középiskolás lány vagyok, akitől nem idegen a blogolás, hiszen már "próbáltam", s vezetek is egyet. Ez a blog annak a folytatása, illetve utódja lesz, hiszen elköltöztetem. Amint rájöttem, hogy lehet minden bejegyzést áthozni, itt is olvashatók lesznek, s ezután már csak itt "publikálok". (Illetve a másik, irományaimnak szánt oldalamon.)

Várok vissza minden ide tévedőt! :)