Tudjátok, van az az érzés, mikor a már előzetesen hallottak hatására legszívesebben elröhögnétek magatokat, és csak azért nem teszitek, mert az tuti rossz pont. Így inkább csak igyekeztek csendben, komolyan figyelni... Na, kb ilyen volt a mai polföcim első tíz perce. Bementünk, leültünk, s mikor a Tanár úr is belépett, hirtelen néma csend. Ez után megkéri az utolsó sort, hogy menjenek utána. Előre ültette őket. Ezek után kezdett bele a mondókájába, én pedig próbáltam nem nevetni. Ugyanazt kezdte mondani, mint amire felkészítettek minket. Még jó, hogy fél óra után elengedett. Komolyan mondom, kedvenc tantárgyam lesz, szín tiszta iróniával... Minden félébe bevezet a bácsika, amiről eddig csak hallottam/tunk. Saját könyvét kéri (mert amúgy a kutya se venné meg), katalógus, szóbeli vizsga. Az általános iskolához visszatérve, felállással köszöntjük, ne együnk, ne igyunk, ne aludjunk... Jut eszembe, szomjas vagyok. :D

Óra előtt még beugrottam boltba, hogy ne haljak éhen, és azt vettem észre, hogy a bal kezem középső ujja zsibbad, és totál fehér, mintha valami elszorította volna. Igazán felemelő érzés volt. Fogalmam sincs, mi történt, szerencsére elmúlt... Most kettőtől lesz kultúrális antropológia II-m, ajánlom, hogy ne tartsa végig. :D
Tegnap volt szociálpszicho, ahol a tanár kérte, hogy tegeződjünk, oda-vissza. Utána pedig tudományos tanulmányírás, ahol a szemeszter végére egy kis tanulmányt kell írni, amolyan apró szakdoga. Jónak ígérkezik, bár nem illik a szakhoz, mert egész félévben dolgozni kell majd vele. :D Mindenesetre biztos hasznos lesz.

Rossz visszaszokni. Az elmúlt két hetet erős semmittevéssel töltöttem. Persze, vigyáztam Lilire, meg bejöttem Szegedre a szerződést intézni, de nahh... :D

A.J. voltam... xoxo