Az augusztust szinte teljes egészében nővéremnél és párjánál töltöttem Székesfehérváron. 9-én mentünk és múlt héten jöttünk vissza. Nagyon jól éreztem magam, rengeteget pancsoltunk, főleg Gárdonyban, a Velencei-tónál, de voltunk Szabadisóstón illetve a Mogyoródi Aquaparkban is, ahonnan ráadásul rá lehetett látni a Ringre. :) Szép barna is lettem, hála a sok napozásnak és a jó időnek.

Tegnapelőtt találkoztam barátnőmmel, beszélgettünk meg vásárolgattunk kicsit, az is majdnem ugyanolyan jól esett. :P Fehérváron kicsit jobban ráfeküdtem a sminkelésre, hála nővérem cuccainak, így most bevásárolgattam egy-két dolgot, már csak megfelelő alapozó kell.

Sikerült felvenni majdnem az összes tárgyat, ami a félévben kelleni fog, a szabadegyetemről, illetve egy speckolról lemaradtam létszám miatt, de utóbbi talán megoldható. A szabadegyetemet meg még figyelem, bár nem valószínű, hogy még ez után adná le valaki.

Az írással, mint olyannal megint hadi lábon állok. Fehérváron egyáltalán nem írtam, nem azzal foglalkoztam, itthon pedig már eljutottam odáig, hogy lekörmöltem pár bekezdést, de még mindig nem az igazi. Nem merem azt mondani, hogy igen, menni fog, és várhatóak az új részek, mert nem vagyok benne biztos. Fogalmam sincs, mi hiányzik.

Ráadásul úgy tűnik, ez valami "vírusnak" is betudható, nem csak én vagyok így - szerencsére, vagy inkább épp fordítva. A régi blogok, amiket olvastam, már szintén ritkábban frissülnek. Vannak persze, akik tényleg időhiányban küzdenek. Az viszont biztos, hogy ilyenkor a gondolkodás csak rosszat hoz a konyhára, ha mondhatom így. Ha van valami kis bizonytalanító tényező, akkor a legrosszabb, ha az ember fia/lánya leül, és elgondolkodik ezen, mert akkor biztos, hogy szomorú döntést hoz. Én legalábbis ezt vettem észre.

A másik, az olvasók... Az egyik olvasóm írtam nekem, hogy az írás felelősség. Valamint, hogy a polcon sorakozó könyvek írói sem kaptak mindig sok visszajelzést, mégis megszülettek. Félig igazat is adtam neki, viszont én úgy gondolom, hogy az olvasás is felelősség. Hiszen ha olvastunk egy művet, akkor valószínűleg meg van róla a véleményünk, és - különösen a blogok világában - ezt a szerző tudtára is tudjuk adni. Amiért belekezdtem ebbe a bekezdésbe, az az, hogy azt látom, hogy néhányan - a többség - csak akkor tud bíztató, és akkor hajlandó írni, amikor megszólal a vészharang az általa olvasott művel kapcsolatban - hogy abba hagyják, holott még nincs befejezve. Ekkor persze egész kisregényekre képesek. De kérdem én, miért nem lehet visszajelzéseket írni máskor is, egy-egy fejezethez? Nem szükséges az összehez, de az is jól tud esni, ha látható, hogy érzéseket váltottunk ki az olvasókból. Ezt pedig csak a közönség visszajelzéseiből tudjuk meg.

Nem csak magamra értettem ezeket a sorokat, hiszen számtalan olyan blogger van itt a hálón, akinek több tízes, vagy százas létszámú a nyilváson követők száma, véleményt mégis alig kap. Ha nem lehet az olvasókat megszólítani, honnan tudjuk, hogy tényleg érdekli még a történetünk? Vagy másképp: hogyan vegyük rá a mobilisabb Mohamedet, hogy elinduljon a hegyhez?