Az előző blogomon utoljára megjelent poszt.

Szóval az van, hogy továbbképzés miatt nincs ma suli. Úgyhogy ülök itt a gép előtt... és, ha nem is igyekszem hasznosan tölteni az időmet, de töltöm. :D Meg gondoltam, akkor már felnézek ide, mert nem tudom, mikor lesz legközelebb olyan esemény, vagy bármi, ami miatt jövök, és írok. Mondjuk írni írok én, csak nem éppen naplót. :D Meg mondjuk a gépemtől is függ majd, hogy mit talál ki következőleg, és hogy milyen hamar tudjuk megcsinálni. Arra gondolni sem tudok, hogy mi lesz, ha nem... :S Előre félek... Nem mondom magam függőnek, mert van olyan, hogy csak ülök, és nem tudok mit csinálni, de azért szükségem van rá... "Publikálok" (aha...), levelek, meg a tételeket szedem le. Meg olvasok. Már az msn-t sem úgy használom, mint régen, vagy hogy fel se megyek, mert "minek?". Most is itt hagynám, és néznék inkább filmet, de az meg nincs. Vagyis van, de mindet láttam legalább kétszer, és úgy olyan izé... :S

Most jönne a részetekről az, hogy akkor miért nem megyek ki, jó idő van (gondolom, legalábbis szépen süt a nap). De egyedül? Úgy nem az igazi. Lusta vok, valahogy le kellene majd gyűrni ezt a téli depresssziós hangulatot, ha már jön a tavasz. :D

A tanulásról ne is beszéljünk! Néha tényleg elgondolkodom, hogy mi miért van. Most olvastam egy ilyen cikket, aminek az írónője az eleve-elrendelésről filózik. Tényleg meg van írva valahol, hogy mit csináljuk, mikor hol legyünk? Hajlamos vagyok hinni benne, hogy igen, meg van, kivel, mikor, hogyan találkozunk, ismerkedünk meg, hogyan viselkedünk a szeretteinkkel, hogy oka van, ha valami sikerül, vagy épp nem, és hogy néha fáj... :( Elvégre, ha hiszek a misztikumban, meg ezekben a dolgokban, lennie kell valaminek, vagy Valaki(k)nek, ami-aki(k) irányítják az életünket, esetleg csak a kezdőlöketet adják meg? Elindítanak egy úton, a mérföldkövek megvannak, de egyébként a magunk urai vagyunk? Vagy minden ilyen természetfeletti, csak az emberi agy kitalációja, egyfajta kapaszkodó, hogy a nehéz pillanatokban ne adjuk fel olyan könnyen, hogy mondhassuk, "igen, ennek így kellett lennie, csak egy akadály, amit le kell küzdenünk"? És néha, ha elkap az agyrém, mint például most is, tudok hinni ezekben, tudok hinni Istenben, vagy Valamiben/Valakiben, aki valahol egy eldugott helyen, ahova mi kis porszemek sosem juthatunk be, Na, ott az a valaki, vagy valami erő röhög rajtunk, most épp rajtam, amiért ilyeneken töröm a buksim. A lélekvándorlásról már nem is akarok szót ejteni, úgyis ugyanaoda lyukadnék ki. Mindig egy helyre lyukadok ki.

Ennek a cikknek, vagy nem tudom, minek nevezzem, nem adtam címet. Ez az első ilyen esetem, általában mindig megvan, hogy miről írok. Most viszont csak elkezdtem, és fogalmam sem volt, hova érek a végén. Írhattam volna a filmekről, apropó, valaki tud valami jó filmet? Vagy az állatokról. Mikor Keleten, vagy már nem is emlékszem hol, azért kínoznak egy szerencsétlen kígyót, és veszik ki a méregfogát, hogy aztán még sokáig kínlódjon és gyötrődjön, hogy az emberek élvezzék nézni, hogy játszik egy csecsemő azzal a szerencsétlen állattal, mert úgyse tudja bántani, és milyen jó szórakozás! Roppant jó szórakozás, biztos... Én is élvezném, ha... inkább nem írom le, mert valaki feljelent közveszélyesség, vagy mittomén mi miatt... Pedig elhihetitek, hogy megérdemelné az ilyen, csökött agyú, embernek nem nevezhető izé... Nem vagyok nagy állatvédő, se Green Peaces, undorodom a pókoktól, férgektől és egyéb kis lényektől, a kígyókat is elkerülném, ha lennének a közelemben, de ezt egyetlen élőlény sem érdemli meg! Mikor jutnak oda az emberek, hogy észbekapnak, és leállnak a saját maguk, illetve a természet és a Föld rombolásával? Akkor már késő lesz, mikor azon kapjuk magunkat, hogy "hoppá, egy hét, és mindannyian elpusztulunk, mert a természet megunta ezt a bánásmódot, és visszavág, menekülni meg nem tudunk, mert a technika nem áll annyira jól". Áhh... *kiábrándult*

Lépek innen, mielőtt belekezdek megint valaminek a boncolgatásába. Gratulálok, ha idáig eljutottál, és közben nem untad magad halálra! :) Majd jelentkezek...